Nagyon köszönöm!

Tavaly nyáron az az óriási megtiszteltetés ért, hogy Dóczy Ilona, a magyarrahangolva.hu szerzője Liebster Award díjjal jutalmazta a beszeljunkoroszul.blogspot.com blogot.

Azóta sok esemény történt a Beszéljünk oroszul! háza táján, elsősorban az, hogy  az elkészült honlap lett a fő színtere az orosztanítással kapcsolatos ténykedéseimnek. (Hú, ez nagyon hivatalosra sikerült!) Igaz, nagy örömömre szolgál, hogy a blognak naponta még mindig több száz látogatója van, de a hírleveleket és a LÉna magazint is itt, a honlapon találhatjátok.

Mivel mostanában ez utóbbiak szinte teljesen lefoglalják minden szabad (és egyéb) időmet – kevesebb energiát hagyva a blogírásnak -, nem is tudom leírni, mennyire meglepődtem és mekkora volt az örömöm, amikor idén október 30-án Frank Ágitól, a négyszeres fiús anyukától, a Srácnevelde szerkesztőjétől a beszeljunkoroszul.hu kapta meg ugyanezt a díjat!

Kedves Ági, még egyszer köszönöm!

A Liebster Award díjról a következőket érdemes tudni:

Németországból indult ki ez a vándordíj, amelyet bloggerek adnak egymásnak. Ezzel az elismeréssel felhívják mások figyelmét azokra a blogokra, amelyeket ők maguk szívesen olvasnak és másoknak is ajánlanak.

A díjazottnak be kell mutatkoznia és néhány kérdésre kell válaszolnia.

Nem tudom, képes leszek-e magamról  10 dolgot írni, ami másokat érdekelhetne, bár én is azt tapasztalom, hogy nagyon izgat, ki bújik meg egy-egy általam kedvelt oldal mögött.

Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha az Oroszországgal (Szovjetunióval) és az orosz nyelvtanulással kapcsolatos emlékeimről írok, hiszen a blogom és a honlapom elsősorban erről szól.

Orosz tagozatos gimnáziumba jártam, és egy csodálatos tanárnő, Roczkó Kriszta néni szerettette meg velem az orosz nyelvet, kultúrát. Szinte hihetetlen, de még kirándulást is szervezett Moszkvába és Leningrádba (1974-ben), aminek a jelentőségét akkor fel sem fogtam, csak a két gyönyörű, lüktető nagyvárost, a felfoghatatlan mennyiségű nevezetességet láttam. Örök emlék maradt, hogy milyen kalandos volt éjszaka (persze titokban) megnézni a névai hidak felnyitását.

Aztán egy nagyon különös élményem következett, amikor 1976 nyarán három hétre jó néhány magyar középiskolással orosz nyelvi táborba mentünk, Kurszkba. A városból nem sokra emlékszem, mert egy katonai objektumtól nem messze, Kurszktól 9 kilométerre, egy internátusban szálltunk meg. A körülményekről inkább nem írnék, mert a mai fiatalok úgysem hinnék el. Csak példaként említem, hogy az egész kollégiumnak a bejárata volt az egyetlen ajtó. Az összes helyiséget (a mellékest is) csak ajtónyílások választották el, ami igencsak hozzájárult a közösségi szellem kialakulásához. De a legfontosabb, hogy nemcsak a nyelvvel és a szokásokkal ismerkedtünk, hanem megtapasztalhattuk, milyen vendégszeretőek, jó szívűek és barátságosak az orosz (szovjet) fiatalok. Fogalmam sem volt, mekkora szó, hogy megláthatom Tulát, Jasznaja Poljanát és Orjolt. És a hatalmas Kelet-Európai síkságot, amin autóbusszal két napon át (főleg nyírfaerdőkön keresztül) jutottunk el Moszkvába.

Aztán első éves egyetemistaként Odessza és Jalta következett. A számtalan emlék között kubai, eritreai, meg mindenféle nemzetiségű diákok, és egy színes bőrű lány, akit Mária Magdolnának hívtak, és akivel oroszul beszélgettem.

A szegedi egyetem hihetetlen tudással vértezett fel. Nagyon, kőkeményen megtanultuk az oroszt, örök bizonyítékként arra, hogy nem csak a “célországban” lehet egy idegen nyelvet elsajátítani. Hálával emlékszem nagy tudású, igényes tanáraimra: Fenyvesi Liza nénire, Szalamin Editre, Pete István tanár úrra, Fejér Ádámra, Szőke Katalinra, Bagi Ibolyára, Horváth Gáborra és a többiekre.  Óriási köszönet Ferincz István tanár úrnak, aki még arra is hajlandó volt, hogy egyes egyedül nekem összeállítson egy speciális képzést régi orosz irodalomból.

Végzős diákként egy félévet kötelezően Moszkvában kellett töltenünk, részképzésen. Még ma is élénken él emlékezetemben ez az első igazi találkozás az orosz (szovjet) valósággal. Nehéz volt, és nem is tanultunk annyit, mint szerettük volna, de mindenkit arra biztatok, ha teheti, tanuljon Oroszországban! Tapasztalja meg, próbálja ki a saját bőrén! Sokkal jobban fogja tisztelni az oroszokat, ha meglátja, hogyan élnek.

Hát így tanultam meg ezt a nyelvet, amit azóta is tanulgatok, gyakorlok, és amit már nem tudok elfelejteni.

És ha valakinek még lenne ereje tovább olvasni ezt a hosszúra sikerült “bemutatkozást”, az is feladatom, hogy válaszoljak a nekem feltett kérdésekre.

1. Honnan gyűjtöd az ötleteket a blogodhoz? Mindig tudod, miről írj?

Valamivel könnyebb helyzetben vagyok, mint más bloggerek, hiszen a nyelvtanítás lépései maguktól súgják a témákat. De nem tudom mindig, hogy mi legyen a következő téma. Szívesen várom is a kérdéseket, ötleteket, amikről a jövőben írhatnék. Rengeteg tervem is van, de egyelőre idő hiányában nem tudom őket megvalósítani.

2. Mit szól a családod ahhoz, hogy blogot írsz?

Nagyon örülnek neki, és igazán toleránsak, ha valami házimunka emiatt elmarad. Csak az a szomorúság számomra, hogy egyikük sem tud oroszul.

3. Mi a kedvenc könyved?

Kedvenc könyvem nincs. Magyartanár vagyok, és mindig azt szeretem a legjobban, amit tanítok. Ez talán hihetetlen, de minden – értékes – irodalmi műben van valami, ami miatt jó olvasni.

Most pedig a díjazottaim következnek:

http://csakkreativan.blogspot.hu/

http://nyirsegiszappan.hu/

http://vegalife.blog.hu/

http://blog.weblaptitkok.hu/blogs/drupal-lady

http://varrasoktatas.hu/

A következő kérdéseket szeretném bloggertársaimnak feltenni:

1. Hogyan kezdődött a kapcsolatod azzal, amiről blogot írsz?

2. Hogyan merült fel a blogírás ötlete?

3. Amiről írsz, az foglalkozás (kenyérkereset) vagy hobbi számodra?

4. Hogyan fogadták el mások (nem csak a családod), hogy “ilyesmivel” foglalkozol?

5. Ha mélypontra kerülsz, hogyan evickélsz ki belőle?

6. Vannak-e segítőtársaid?

Más nem maradt hátra, csak az, hogy megköszönjem az érdeklődést és a kitartást, hogy ezt a hosszú bejegyzést elolvastad!