Hogy a kettőnek mi köze egymáshoz? Hát csak annyi, hogy az oroszok is ismerik Hermionét, akit nem lehet nem szeretni. Ez eddig még nem nagy újdonság. De azt tudtad, hogy van egy kislány, aki úgy hasonlít rá, “как две капли воды” (mint két vízcsepp, azaz mint egyik vízcsepp a másikra)? A sztori ennyi, és ha szívesen megismered őt, akkor az oldal alján megnézhetsz egy videót róla. 

De miért is érdemes történeteket olvasni / hallgatni, ha egy nyelvet el akarsz sajátítani?

A nyelvek elsajátítása (nem a tanulás) egy természetes folyamat, amit a történetekkel optimalizálni tudunk. Ennek a folyamatnak különböző szakaszai vannak, amiket nem lehet kikerülni:

  • Első: Lassan fogjuk fel, nehezen értjük meg a szövegeket, gondolatban pedig lefordítjuk őket az anyanyelvünkre.

  • Második: Gyorsan megértjük és feldolgozzuk. (fordítás nélkül)

  • Harmadik: Nyelvtanilag helytelenül és bizonytalanul beszélünk.

  • Negyedik: Magabiztosan beszélünk, de nyelvtanilag hibásan.

  • Ötödik: Lassan eltűnnek a hibák.

Tetszik, nem tetszik, ezeket nem tudjuk átugrani. Az agynak időt kell adni, hogy megtanulja felfogni az új információkat, és főleg, az élő beszédet. Először az ismert szavak jelentése is lassan esik le.  És minél több az új szó, annál lassabb ez a folyamat. Tehát ne akarj minél több szót bemagolni, mert csak blokkolod a saját nyelvtanulásod! No azért nem kell évekig várni, hogy kommunikálni tudj. Az esetek többségében ehhez már néhány hónap, legfeljebb egy év elegendő. A nem hibátlan, de FOLYÉKONY beszédhez!!!!! 

Három alapelvre szeretném még felhívni a figyelmed: 

Megértés – Ha nem értesz valamit, nem érdekel.

Ismétlés – Ismétlés nélkül nagyon lassan fogsz előrehaladni.

Érdeklődés – Enélkül hamar unalmassá válik a tanulás, és nem tudsz odafigyelni.

Most már tudod, mit akarok ezzel a sok történettel. 

Akkor nem is maradt más hátra, mint nézd / hallgasd a következő sztorit! Naponta elég 30 percet gyakorolni, mert hosszabban úgyse tudunk figyelni. 

Mi lenne, ha ezentúl hatékonyan tanulhatnál oroszul? Ha nem kellene szavakat magolnod és unalmas nyelvtani feladatokat csinálnod? Ismerd meg azt a módszert, amelyet a világon évtizedek óta számtalan országban használnak és amellyel már 3-4 hónap alatt is nagy fejlődést érhetsz el bármely idegen nyelv elsajátításában!

Szeretnék hatékonyan tanulni oroszul!